Új és használt kávégépek, kávéfőzők garanciával

A sok kávé csökkentheti a depresszió kockázatát

A sok kávé csökkentheti a depresszió kockázatát

Jó hír, kávérajongók! Egy új tanulmány kimutatta, hogy az azokban a nőkben, akik legalább négy csésze koffeintartalmú kávét fogyasztanak naponta, alacsonyabb a depresszió kialakulásának kockázata, mint azokban, akik nem isznak kávét.

Bár az Archives of Internal Medicine legfrissebb számában megjelent kutatás egyelőre nem javasolja a rendszeres kávéfogyasztást a depresszió megelőzésének általános eszközeként, az eredmény vigasztaló lehet azok számára, akik lelkiismeret-furdalást éreznek a szokás miatt.

Dr. Christopher Cargile pszichiáter szerint ennek köszönhetően csökkenhetnek a kávéfogyasztás negatív hatásaival kapcsolatos aggályok. A koffein nagy adagját régóta összefüggésbe hozzák a szorongás és egyéb pszichiátriai rendellenességek fokozódásával, ami állandó aggodalom kialakulásához vezetett, és fogyasztásának korlátozását vetette fel.

A koffein 80 százalékát kávé formájában fogyasztják világszerte, és a koffein számít a legelterjedtebben alkalmazott idegrendszeri serkentőszernek az egész világon. A szív egészségével, a gyulladásokkal és a rákbetegségekkel kapcsolatos hatását számos kutatás vizsgálta (ezek a hatások általában enyhék, sőt jótékonyak), a kedélyállapot vonatkozásában azonban korábban nem vizsgálták.

A kutatást vezető Dr. Alberto Ascherio, a Harvard Orvostudományi Egyetem kutatója elmondta, hogy a közel 51 ezer, hatvanhárom éves átlagéletkorú nő részvételével végzett kutatás alapján az derült ki, hogy a naponta legalább négy csésze kávét fogyasztó nőkben 20 százalékkal, a két-három csészével ivókban pedig 15 százalékkal alacsonyabb a depresszió kialakulásának kockázata, mint azokban, akik legfeljebb egy pohárral isznak naponta. A koffeinmentes kávé és a depresszió kockázata között semmilyen összefüggést nem lehetett kimutatni.

A szakértők szerint a kapcsolat biológiai hátterében az állhat, hogy a koffein számos idegi átvivőanyag, köztük a dopamin és a szerotonin felszabadítását is befolyásolja, amelyek szerepet játszanak a kedélyállapot szabályozásában és a depresszióban. Igaz, hogy ezek inkább rövidtávú hatások, és a kutatók egyelőre nem tudják pontosan, miért csökkentheti az éveken tartó kávéfogyasztás a depresszió kockázatát. A kutatók most egy lehetséges ok-okozati összefüggés kimutatásán dolgoznak.

Hozzászólás kikapcsolva.

Jura kávégépek a Facebookon!